Fusion Development Experience

Az Oracle 2009. február 23-tól indítja útnak vándor-előadás és workshop sorozatát, a “Fusion Development Experience” -t, melyben több európai várost is megcélzott. Hozzánk legközelebb, kishazánk nyugati szomszédjának fővárosa, Bécs kapta a megtiszteltetést, hogy helyet adjon a vándorrendezvénynek, melyre 2009. április 27-én kerül sor.

Red Oracle goes Green

Az utóbbi években egyre több szoftvergyártó rukkolt elő saját virtuális gép megoldásaival, mind asztali mint szerver környezetekre. Az első és legnagyobb VM szoftver múlttal rendelkező cég a VMWare a tavalyi év elején tette teljesen ingyenessé szerverkörnyezetbe szánt VMWare Server 2.0-ját és az ESX legfrissebb változatát. A Microsoft három éve rukkolt elő az ingyenesen elérhető, első kifejezetten virtuális gépek üzemeltetéséhez szánt Virtual Server 2005-tel és a tavaly debütáló Windows Server 2008 ( « tessék megnézni, ez aztán reklám, no meg Silverlight ) a Hyper-V opcióval. A SUN szintén tavaly karolta fel az  eredetileg asztali opensorce VM projektet a VirtualBox -ot, és nagy örömmel jelenthetjük, hogy az Oracle is előlépett saját teljesen ingyenes megoldásával, az Oracle VM-mel.

BI Scheduler sémák MySQL-hez

Az Oracle BI installálása után a BI Scheduler használatához szükségünk van egy speciális sémára, melynek tábláiban az ütemezési beállításokat és esetleg azok statisztikáit tárolhatjuk. Ezt a sémát nekünk kell kézzel “telepítenünk”. A telepítés elvileg annyiból áll, hogy a választott adatbázisunkon futtatjuk az %OracleBI%serverschema mappából a SAJOBS.XXXXX.sql és ha statiszkikát is szeretnénk vezetni, akkor SAACCT.XXXXX.sql scripteket, ahol a sok XX helyén adatbáziskezelőnk neve szerepel. Ez mind szép és jó, abban az esetben, ha Oracle, MSSql vagy DB2 felett hajtja a kerekeket, hiszen a mappában csak ezek a scriptek találhatók meg.

BI Server – indulunk?

Ha többféle dolog is elromolhat, biztos, hogy az romlik el közölük, amelyik a legnagyobb kárt okozza.

Murphy

Jellemző. A minap éppen kapkodva készítettem volna elő konzulenseimnek és tématársaimnak tartandó előadásom. Beizzítottam az automatikus szolgáltatás és applikációs szerver indító scriptem, böngésző, 2 katt az automatikus kiegészítésre és lám, a rendszer nem enged bejelentkeztetni. Gyorsan kattintunk a hiba okára, BI Server nem elérhető. Hmm. [Win] + [R] : services.msc és lám a szolgáltatások listájában megtalálom [elindítva], tehát fut. Oracle BI Server, jobb-klikk, Újraindítás, kész. Megpróbálunk bejelentkezni újra, nem megy… No ekkor kezdtem igazán ideges lenni. A virtuális gép szinte használhatatlanul lassú szegény gépemen, valamit tenni kell, újratelepítésre már nincs idő.

BI (Flash) Publisher

Ahogy az már korábban említettem a BI Publisher segítségével és a megfelelő dokumentumsablon alapján elkészíthetjük naprakész és szinte tetszőleges Microsoft Office, Adobe PDF, html,  tetszőleges szöveges, vagy XML dokumentumainkat a BI szerverünk által szolgáltatott adatokból. A generálást kérhetjük manuálisan, a Delivers segítségével triggerelhetjük tetszőleges feltétel teljesülésével vagy kérhetjük ezek ütemezett elkészítését is. A Publisherről azonban már kevesebben tudják, hogy a 10.1.3.3-as verziótól már az Adobe által szintén felvásárolt Flex-szel készített Flash formátumokat is képes “létrehozni”.